A Red Bull Honda motorokra vált 2019-től, amiben nincs semmi meglepő, ha számba vesszük a lehetséges előnyöket és hátrányokat.
Számomra nem volt kérdéses a Red Bull döntése, hogy 2019-től a Hondát választják motorszállítónak, hiszen a hibrid éra elmúlt négy és fél évét megnézve a japánok gyakorlatilag rizikó nélküli lehetőséget kínáltak a váltásra a 2021-es új motorszabályok bevezetéséig. Mondhatni rengeteg „pro” és kevés „kontra” állt egymással szemben, már az idei szezon megkezdése előtt is, a Honda idei fejlődésének fényében pedig elérkezett az az idő, amikor a japánok és a Renault erőforrásai között nincs több 10 lóerő különbségnél, így gyakorlatilag azonos teljesítményszintet produkálnak.
Az egyértelműen két részre szakadt motorgyártói mezőny élén továbbra is a Mercedes és a Ferrari áll (nem feltétlen ebben a sorrendben), a másik két motorszállító, a Renault és a Honda tisztes távolságból követi az élen álló duót, a nagyjából 30-40 lóerő lemaradással, és rosszabb energia-hatékonysággal nem igazán rúghatnak labdába a csapataik. Ez a felállás a hibrid korszak szabályalkotásban is részt vevő Renault-ra nézve kellemetlenebb, hiszen a szabálytervezet kereteinek legelső papírra vetése óta hét év telt el, ám a folyamatos fogadkozás ellenére azóta sem tudták megoldani erőforrás rendszerük alapvető problémáit. A Honda ezzel szemben 2015-ben csatlakozott ismét az F1 mezőnyéhez és ugyan iszonyú kellemetlen, hibákkal tarkított három éven van túl, mégis elmondhatjuk, hogy 2018 közepére gyakorlatilag egy szintre került a Renault-val.
A Red Bull számára évek óta a 22-es csapdáját jelentette a renault-s házasság, hiszen más motorszállítótól nem kaptak volna erőforrásokat (a Mercedes és a Ferrari nem akart egy erős vetélytársat az élen, a McLaren meg kisajátította magának a Hondát, ami részben aztán a vesztüket is okozta), a franciákkal meg cseréptörésig jutottak. A gyorsan elmérgesedő helyzetből egyikőjüknek sem volt kiút, így a rossz házasság kényszerből folytatódott, ám az addig gyári csapatnak számító Red Bull érdekes helyzetben került, mert attól fogva az Infiniti szponzoráció elvesztésével fizetniük kellett a motorokért, amik sem teljesítményben, sem megbízhatóságban nem ütötték meg az elvárt szintet - elég megnézni az eddigi meghibásodási statisztikákat, vagy a 2 éve el nem készülő új MGU-K körüli mizériát. Mindezt tetézte a gyári Renault csapat visszatérése is a mezőnybe, amivel gyakorlatilag elfogyott a levegő körülöttük a tervezési prioritások szempontjából.
Mateschitz csapata tehát a senki földjén találta magát motorikus téren, amiból nem látszott a kiút, hiszen ebben az erőforrás vezérelte érában csak egy, a többiektől független gyári erőforrással lehetne labdába rúgni. A McLaren-Honda házasság felbomlása és a Sauber gyors kifarolása viszont nem várt mentőövet dobott a Red Bullnak, akik a Toro Rossón keresztül le is csaptak a lehetőségre. Ettől fogva mindkét motorszállító adatival rendelkeztek, ami sokkal könnyebbé tette a döntést számukra, miközben még ezen adatok ismerete nélkül is az egyetlen logikus, szinte kockázat nélküli választás a Honda volt a számukra. Hogy miért?
Egyrészt azért, mert a Renault-val teljesen megszűnt a bizalmi kapcsolat, enélkül pedig nem lehet jól működő partnerségben dolgozni, ebben a franciák technikai töketlensége és az osztrákok nem túl elegáns kommunikációja egyaránt ludas. Másrészt azért, mert a Honda magára találásával még valamivel gyengébb motorteljesítmény esetén sem fenyegeti veszély a Red Bull harmadik helyét az erősorrendben, vagyis semmivel nem kerülnének rosszabb helyzetbe eredmények szempontjából. Hogy lehetne-e versenyt nyerni az idei Hondával? Ki tudja, Monacoban talán igen, ám az összkép szempontjából ez teljesen irreleváns, mert a Red Bull végső soron ugyanott kötne ki a konstruktőrök között. Harmadrészt meg azért, mert gyári csapatként több legyet is ütnek egy csapása, amelyek mindegyike fontos tényező a győzelmekért vívott harcban.
Saját motorbeszállítóval bíró csapatként ugyanis az erőforrásokat természetesen ingyen kapják a Hondától, ami éves szinten kb. 25 millió euróval könnyít a Red Bull helyzetén, ám ez csak a jéghegy csúcsa. A Honda ugyanis – ahogy a McLarennek – a Red Bullnak is ugyanúgy fizet majd partneri/technológiai hozzájárulást, ami további 70-80 milliós eurós bevételt jelent az osztrák cégcsoportnak – ebből már idén is 30 millió jut a Toro Rossónak. Ha semmi más nem változik, pusztán csak ezért a nem kis pluszért is érdemes lett volna elgondolkozni a váltáson, ám a lényeg nem ez.
Sokkal inkább az, hogy a Honda minden kutatás-fejlesztési kapacitását és erőforrását a Red Bull és másodlagosan a Toro Rosso tervezési koncepciójának igényei szerint irányíthatja, mert nincs más csapat, akit figyelembe kellene venni. Viszont a visszatérésük óta először kétszer annyi adattal rendelkeznek majd, ami tovább gyorsítja majd a felzárkózás ütemét. Nem szabad alábecsülni a teljes erőforrás-rendszer pontosan az adott autóra történő tervezésében rejlő előnyöket, még akkor sem, ha a Honda a McLaren túlságosan agresszív elképzelései miatt befürdött ezzel. A Mercedes és a Ferrari ereje részben ebben a tökéletes integrációban rejlik, és ezt csak egy gyári partnerkapcsolat garantálhatja.
Túlzások nélkül állítható, hogy ha a teljesítményben jelen pillanatban még valamivel a Renault mögött járó, de még mindig kisebb Honda erőforrást a Red Bull saját igényei szerint készítenék, az összes segédberendezést, hűtőket, akksikat és kábelkötegeket az RB14-nek optimális pozícióba helyezve, pusztán ezzel is a Renault nyújtotta hatékonyságnál jobb összkép rajzolódna ki, és ezt valószínűleg minden érintett fél tudja. Ezekhez jön még a motorvezérlés optimalizálásának, a kenő- és üzemanyagoknak az motorhoz tökéletesen illő párosítása, és máris olyan fegyverek állnak Red Bull rendelkezésére, amelyek nélkül nem lehet tökéletes hatékonysággal versenyezni ebben a motorformulában.
A Hondának továbbá nincsenek saját csapat indítását dédelgető álmai, azaz tökéletes motorpartner hosszabb távra még akkor is, ha ez a megállapodás egyelőre csak 2 évre szól, az új motorszabályok hajnaláig. Ez a hátralévő két év volt a kulcs a Red Bull szempontjából, mert a Renault-val semmire nem lett volna garancia, és továbbra is csapdában maradtak volna motorszállítói szempontból. Ebből minden áron szabadulni szerettek volna, és a 2020 végéig tartó időszakban gyakorlatilag kockázat nélkül próbálhatják ki a Hondát, ami ha jól sül el, tökéletes gyári háttérrel vághatnak neki a 2021-től kezdődő új korszaknak. Amennyiben mégsem, akkor minden gond és szívfájdalom nélkül várhatnak az Aston Martin, vagy akár a Porsche esetleges érkezésére.
A Red Bull jelen pillanatban a két rossz(abb) közül választhatott, amelyek mindegyikének padlása be nem váltott ígéretekkel van teli, azonban az egyik minden más szempontból kecsegtetőbb választásnak tűnt rövid- és hosszútávú szempontokból egyaránt. Ezúttal pedig a leglogikusabb választás volt az egyetlen jó megoldás.
WG
képek: xpbimages.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.